A Volkswagen-csoport és Görögország minta szigetet hoz létre a klíma-semleges mobilitás megteremtésére
Athén / Wolfsburg / Budapest, 2020. november 6. - A Volkswagen-csoport és Görögország megállapodtak abban, hogy úttörő jellegű mobilitási rendszert hoznak létre a földközi-tengeri Astypalea szigeten. Ennek érdekében a sziget jelenlegi közlekedési rendszere át fog térni az elektromos járművekre és a megújuló energia termelésére. Hosszú távon Astypalea a klíma-semleges mobilitás minta szigetévé válik. Erről írt alá szándéknyilatkozatot Wolfsburgban és Athénban Konstantinos Fragogiannis, a gazdasági diplomáciáért és nyitottságért felelős görög külügyminiszter-helyettes és Dr. Herbert Diess, a Volkswagen-csoport vezérigazgatója. Az új mobilitási szolgáltatások, mint például a gépkocsi- vagy a telekocsi megosztás segíteni fognak a forgalom csökkentésében és optimalizálásában. Az energiát elsősorban helyi zöld energiaforrásokból, például nap- és szélenergiából fogják előállítani. A projekt kezdeti időtartama hat évet fog át.
Dr. Herbert Diess, a Volkswagen csoport vezérigazgatója elmondta: „A politikának, az üzleti életnek és a társadalomnak közös felelőssége, hogy korlátokat szabjon a klímaváltozásnak. A mi hosszú távú célunk az klíma-semleges mobilitás mindenki számára történő megteremtése. Az Astypalea projekttel azt kutatjuk, hogy miképpen valósíthatjuk meg már ma ezt a jövőképet. Az e-mobilitás és az intelligens mobilitás javítja az életminőséget, miközben hozzájárul a szén-dioxid-semleges jövőhöz.”
A Görög Köztársaság miniszterelnöke, Kyriakos Mitsotakis kijelentette: „Nagyon hiszek a partnerségben, mert a kormányok nem tudnak önállóan mindent megtenni, és a magánszektor sem jelent választ minden kérdésre. Éppen ezért ez az ambiciózus terv a görög állam és a Volkswagen-csoport szoros partnerségének eredménye. A Volkswagen-csoport világelső az autóiparban, amelynek célja, hogy 2050-ig járműparkját és vállalatát szén-dioxid-semlegessé tegye. Ez a vállalat most együttműködik egy európai nemzettel egy teljes átalakulási modell keretében.
Konstantinos Fragogiannis, a görög külügyminiszter helyettese elmondta: „A mai nap nagyszerű nap Astypalea, a Dodecanese régió, az Égei-tenger és egész Görögország számára. Ma elindítjuk hazánkban az első "Intelligens Zöld Sziget" projektet, amely jelentős változást jelent kilátásainkban. Az elektromos közlekedés, valamint az egységet alkotó, zöld és fenntartható cselekvési terv pozitív hatással lesz a sziget lakosainak mindennapi életére. Az úttörő jellegű tömegközlekedési rendszerrel kombinálva a futurisztikus ötleteket valósággá váltjuk. Ma Görögország megmutatja, hogy kész olyan úttörő jellegű, innovatív és élenjáró beruházások befogadására, amelyek a társadalmat az összekapcsoltság, az intelligens fenntarthatóság és a használhatóság egy másik szintjére emelik. "
A projekt középpontjában egy teljes egészében új, élvonalbeli közlekedési rendszer áll, amely digitális mobilitási szolgáltatásokat tartalmaz, ideértve egy teljesen elektromos, egész évben üzemelő telekocsi szolgáltatást, amelynek célja a jelenlegi nagyon korlátozott helyi buszjáratok szolgáltatásának új, magasabb szintre emelése. A helyi partnerekkel együttműködve a hagyományos gépkocsi kölcsönző üzletágat olyan jármű megosztó szolgáltatássá alakítják át, amely az elektromos autók mellett a csoport SEAT márkájú e-robogóit és e-kerékpárjait is kínálja. Ez önmagában jelentősen segít csökkenteni a járműparkot a szigeten, mert a program során 1000 elektromos járművel cserélnek le 1500 belső égésű motorral működő járművet.
A Volkswagen most kezdte el az elektromos ID gépkocsi-család bevezetését a piacra, és számos új modell bevezetését tervezik a következő néhány évben, a kompakt autó ID.3 (1) és a szabadidő autó (SUV) ID.4 (2) mellett. A helyi vállalkozások haszonjárműveit, valamint a szigeten található közhasználatú gépjárműveket - például rendőrautókat, sürgősségi segélyszolgálatokat és a közszféra flottáit - szintén elektromos járművekké fogják alakítani. A Volkswagen a szigetre telepíti az Elli töltőit, hogy átfogó töltési infrastruktúrát biztosítson, amellyel mintegy 230 magán- és több nyilvános töltési pontot kínál.
A projektet határozottan támogatja a Volkswagen független Fenntarthatósági Tanácsa, mivel ez a Volkswagen dekarbonizációs stratégiájának terveként szolgál. Margo T. Oge, a Fenntarthatósági Tanács tagja és az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) Közlekedési Levegőminőségi Irodájának volt igazgatója ezzel kapcsolatban kijelentette: „Az éghajlatváltozás egzisztenciális veszélyt jelent az emberiségre. Az elektromobilitás a megújuló energiákkal együtt segíteni fog csökkenteni az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásait. Van egy arisztotelészi mondás: "A legsötétebb pillanatokban kell összpontosítanunk arra, hogy lássuk a fényt." Az Astypalea projekt fénysugár a sötétségben, és segít bemutatni a tiszta mobilitás jövőjét. "
Astypalea az Égei-tenger déli részén fekvő, mintegy 100 négyzetkilométeres sziget. Lakossága kb. 1300 fő, és a szigetet évente mintegy 72 000 turista látogatja meg. Astypalea jelenleg csak nagyon korlátozott tömegközlekedési szolgáltatásokkal rendelkezik, két busszal, amelyek csak a sziget egy kis területén közlekednek. Jelenleg az energiaigényt szinte teljes egészében fosszilis tüzelőanyag-források elégítik ki. A sziget az elkövetkező években a fenntartható turizmus úttörőjévé kíván válni, ezért támogatja a fenntartható mobilitást. A Görög Köztársaság a Nemzeti Energia- és Éghajlati tervének keretében támogatja ezt az átalakulást.
A Volkswagen-csoport elkötelezett a Párizsi Megállapodás céljai mellett. A Csoport célja, hogy 2050-re klíma-semlegessé váljon, és e cél elérése érdekében kidolgozta a „goTOzero” fenntarthatósági stratégiáját. A stratégia középpontjában az autóipar legnagyobb elektromobilitási lépése áll: a csoport az elkövetkező öt évben mintegy 33 milliárd eurót fektet be az e-mobilitásba, és 2029-ig mintegy 75 új elektromos modellt dob piacra. A Volkswagen kompakt ID.3 (1) amely nemrégiben került forgalomba, ez az első ilyen e modellek között.
Az Astypalea-ra vonatkozó projekt a „goTOzero” stratégia szerves része, és tervként szolgál a mobilitás teljes CO2 mentesítéséhez. A Volkswagen-csoport égisze alatt számos márka vesz részt e tevékenységben, így például a Volkswagen, a SEAT, a Volkswagen Haszonjárművek, az energiaszolgáltató Elli és az Urban Mobility International a We Share márkával.
1.) ID.3 – kombinált energia fogyasztás kWh/100 km (NEDC)-ben : 15.4-14.5, CO2 kibocsájtás gr/km-ben: 0;
hatékonysági osztály: A+
2.) ID.4 – kombinált energia fogyasztás kWh/100 km (NEDC)-ben : 16.9-16.2, CO2 kibocsájtás gr/km-ben: 0
hatékonysági osztály: A+